Betöltés

Ami 2019-ben megvalósult, és amit idén tervezünk

Ami 2019-ben megvalósult, és amit idén tervezünk

Éves beszámoló Lékó Róberttől, aki immáron húsz éve a helyi közösség elnöke

dav

 

A tavalyi évet sikeresen zártuk, mi voltunk a legeredményesebb helyi közösség Magyarkanizsa község területén. Összesen 900 méter utat, utcát tudtunk aszfaltozni, valamint 1200 méteren a már meglévő aszfaltburkolatot koptatóréteggel láttunk el. A nyári utainkat is kővel meg tudtuk tölteni, mintegy 1800 méteren, nagy álmunk is megvalósult, hiszen sikerült Oromot Völgyessel összekötni, valamint a járdaépítési, -javítási programunk keretén belül pedig 500 méter járdát tudtunk felújítani vagy újat elkészíteni.

Folytattuk a temető ravatalozójának felújítását. Először a tetőszerkezetet cseréltük, majd a külső-belső meszelést hajtottuk végre.

Kisebb részeken az utcai világítás problémáját is rendeztük.

Újfalu és Völgyes tekintetében karbantartási munkálatokról lehet beszámolni, illetve Völgyesen sikeres pályázatnak köszönhetően a kultúrotthon nyílászáróinak cseréje is megtörténhet. Viszont az idei tervek már rájuk is hathatósan vonatkoznak.

Mindezeket a helyi járulékból, községi, tartományi eszközökből tudtuk megvalósítani. Összesen 6 milliódinárral gazdálkodhatunk. Ebből a helyi járulék mintegy 1,5 milliót tesz ki, a beruházások, amiket elvégezhettünk a támogatásoknak köszönhetően, 16-18 millió dinárt tettek ki.

A helyi járulék eszközeiből biztosítjuk a helyi iroda működését, és a karbantartási költségeket, a többit pedig fejlesztésre fordítjuk.

Közintézményeink is jól működnek, az iskola fel lett újítva, modern, jól felszerelt óvodával büszkélkedhetünk, az egészségházat is javítgattuk, most jó állapotban van!

Most folyik a Szabadka–Zenta vasútvonal felújítása, ami március folyamán kész is lesz. Nekünk már egy nagy eredmény, hogy ennek keretében a vasútállomásunk épületét is felújították. Ezenfelül Kern Imre beszámolt arról is, hogy a Csantavér–Orom út kiépítése is várható a nagyon közeli jövőben! Völgyes –Tóthfaluközött is lesz aszfaltozás hamarosan.

Tudomásunk szerint a Regionális Hulladéklerakóban is mintegy 20-30 oromi kapott munkát, de a Masterplastba is sokan beutaznak dolgozni, ezzel sok család megélhetése válik jobbá.

A Magyarkanizsa felé közlekedő buszjárat még mindig nem zökkenőmentes, de Szabadka irányába gond nélkül lehet buszozni.

 

A tavalyi év folyamán is mintegy 25-30 rendezvény zajlott a területünkön. Ezt a tempót szeretnénk az idén is folytatni. A bejáródottakat folytatni kívánjuk! A Malomfesztivál hetedszer, az Oromiak Nagy Világtalálkozója negyedszer lesz augusztus 8-án, és természetesen a völgyesi Aratóünnepség, Főzőverseny is népszerű.

Tavaly 13 gyermek született, akik Oromon élnek, 27-en haltak meg és 6 esküvő volt. Az idei első baba is már világra jött.

 

Terveink:

 

Újfalu és Völgyes kap idén nagyobb figyelmet. Újfaluban szeretnénk egy kilométernyi területet kiaszfaltozni. A Jókai Mór utca alsó részét, valamit a Móricz Zsigmond utcát.

Oromon koptatóréteget húzunk majd 1300 méter távon azokra az utcákra, ahol kell: Szarvas Gábor, Radnóti Miklós, Móra Ferenc, Nikola Tesla utcákon.

Folytatni szeretnénk a kövezést Völgyesről a Bugyi-út felé, valamint a Kis út lekövezését.

A helyi közösség épületének tetőcseréjére lenne szükség, reméljük, 2020-ban ezt is sikerül végrehajtani és a járdaépítés is fél kilométeren fog folytatódni, továbbá az utcai világítást bővíteni, ahol kevesebb a megvilágítás, mert arra törekszünk, hogy minden karón legyen égő.

Igyekszünk minden lehetőséget kihasználni és jó irányba terelni a falut!